Galácsony 2014

From Team Fortress Wiki
Jump to: navigation, search
Ez a szócikk a frissítés során megjelent tartalmakkal foglalkozik. A javítás részleteit lásd itt: 2014. December 22-i Javítás.
Galácsony 2014
Smissmas14 Cup.png
A galácsony már majdnem itt van és mindenki, a TF2 csapatából mindenki el volt foglalva, az ajándékok készen állnak és a csapat a Valve fagyöngy alatt áll. A csókok száma jelenleg nulla, de hosszú idő áll még előttünk. Így van, itt fogunk állni minden rohadt héten ha lesz valami kilátásunk. Csak próbálj meg elsuhanni mellettünk, DOTA2 csapat. Te is, CS:GO.
TF2 Blog

A 2014-es Galácsony frissítése egy jelentősebb tartalom volt a Team Fortress 2 során, ami a 2014. December 22-i Javítással jött ki. Ez egy, a Valve által kitalált közösségi frissítéssorozatoknak az egyik eleme, mint ahogy az eddigi Galácsonyi frissítések is azok voltak.

A frissítéssel 28 új téli témájú díszítő és 7 új Ünnepi fegyver jött ki. A frissítés fénypontjában az új béta játékmód volt, a Mannpower, ami 2 "új" bétapályát is tartalmaz: a Foundry-t és a Gorge-ot. 3 új fegyvert kaptunk még, aminek főleg azok örülnek, akik sokat játszanak a Robbantóssal.

Kiegészítések

Fegyverek

Részletek a következő szócikkben: Weapons/hu
Leaderboard class demoman.png
Robbantós
Iron Bomber Vas Bombázó
Quickiebomb Launcher Gyorsbomba-vető
Leaderboard class soldier.png
Katona
Leaderboard class pyro.png
Piró
Leaderboard class heavy.png
Gépágyús
Leaderboard class engineer.png
Mérnök
Panic Attack Pánikroham

Díszítők

Részletek a következő szócikkben: Cosmetics/hu
Leaderboard class scout.png
Felderítő
Co-Pilot Másodpilóta
Courtier's Collar Udvaronc Öltözéke
Harlequin's Hooves Harlekin-paták
Mountebank's Masque Mountebank Maszkja
Leaderboard class soldier.png
Katona
Skullcap Koponyasapka
Leaderboard class pyro.png
Piró
Black Knight's Bascinet Fekete Lovag Fejvédője
Charred Chainmail Lángmarta Láncing
Pyromancer's Hood Tűzgyújtó Csuklyája
Pyromancer's Raiments Tűzgyújtó Öltözéke
Torcher's Tabard Gyújtogató Tunikája
Leaderboard class demoman.png
Robbantós
Scot Bonnet Skót Sapka
Storm Stompers Vihartipró
Valhalla Helm Valhallai Sisak
Leaderboard class heavy.png
Gépágyús
Old Man Frost Öreg Fagy
Siberian Facehugger Szibériai Arcölelő
Leaderboard class engineer.png
Mérnök
Clubsy The Seal Zsebi A Fóka
Conagher's Combover Jólfésült Conagher
Cop Caller Zsaruhívó
Holstered Heaters Hónaljtokos Hidegretevő
Thermal Insulation Layer Hőszigetelő Réteg
Leaderboard class medic.png
Szanitéc
Surgeon's Shako Sebészcsákó
Unknown Mann Ismeretlen Mannus
Leaderboard class sniper.png
Mesterlövész
Bushman's Bristles Busman Bozont
Marksman's Mohair Mesterlövész Szőrmellénye
Professional's Ushanka Hivatásos Usankája
Wally Pocket Erszény Wally
Leaderboard class spy.png
Kém
Pocket Momma Zsebanyuci
Puffy Provocateur Pufidzsekis Provokátor
Stealthy Scarf Surranó Sál

Ünnepi fegyverek

Részletek a következő szócikkben: Festive weapons/hu
Leaderboard class scout.png
Felderítő
Festive Bonk! Atomic Punch Ünnepi Poff! Atompuncs
Leaderboard class pyro.png
Piró
Festive Backburner Ünnepi Beégető
Leaderboard class demoman.png
Robbantós
Festive Chargin' Targe Ünnepi Rohamozó Pajzs
Leaderboard class medic.png
Szanitéc
Festive Bonesaw Ünnepi Csontfűrész
Leaderboard class sniper.png
Mesterlövész
Festive SMG Ünnepi Géppisztoly
Leaderboard class spy.png
Kém
Festive Revolver Ünnepi Revolver
Leaderboard class soldier.png
Katona
Leaderboard class pyro.png
Piró
Leaderboard class heavy.png
Gépágyús
Leaderboard class engineer.png
Mérnök
Festive Shotgun Ünnepi Sörétes Puska

Eszközök

Részletek a következő szócikkben: Tools/hu
Naughty Winter Crate Key 2014 Rosszcsont Téli Láda Kulcs 2014 Ezzel nyithatóak ki a Rosszcson Téli Ládák. Ez a kulcs nem nyitja ki a Rendes ládákat. 2015. február 16-a után normál kulcsá változik.
Nice Winter Crate Key 2014 Rendes Téli Láda Kulcs 2014 Ezzel nyithatóak ki a Rendes Téli Ládák. Ez a kulcs nem nyitja ki a Rosszcsont ládákat. 2015. február 16-a után normál kulcsá változik.

Tevékenységek

Grappling Hook Csáklya

Pályák

Név Kép Játékmód Fájlnév
Foundry Ctf foundry.jpg Zászlórablás
Intel red idle.png
ctf_foundry
Gorge Ctf gorge.jpg Zászlórablás
Intel red idle.png
ctf_gorge

Változtatás a fegyvereknél

Osztály Fegyver Változtatás
Leaderboard class demoman.png
Robbantós
Minden robbanó elsődleges
és másodlagos fegyver
Pictogram plus.png Változtatva: A gránátok és a tapadóbombák sebzésének eltérését +/- 10%-ról +/-2%-ra állították.

Pictogram minus.png Változtatva: A gránátoknak és a tapadóbombáknak ugyanolyan robbanási sugaruk lett, mint a rakétáknak: 159Hu-ról 146Hu-ra állítva.

Grenade Launcher
Gránátvető
Pictogram plus.png Változtatva: A telitalálatos gránátok mostantól teljes sebzést okoznak attól függetlenül, hogy ütközött e az ellenséggen. Eddig csak akkor volt teljes sebzés, amikor az ellenség lába közelében robbant a gránát.
Stickybomb Launcher
Tapadóbomba-vető
Pictogram minus.png Változtatva: A tapadóbombáknak lett lendületi sugara a levegőben való felrobbanás után.

Pictogram plus.png Változtatva: A tapadóbombák jobban látható nyomvonalat hagynak maguk után a levegőben.
Pictogram plus.png Változtatva: A tapadóbombák élesítési részecskéi kicsit jobban látatóak.

Loose Cannon
Elszabadult Ágyú
Pictogram plus.png Változtatva: Dupla donk robbanásoknál teljes sebzés az áldozatokon.

Pictogram plus.png Eltávolítva: Kivették a büntetést, amikor az ágyugolyó érintette a földet, akkor 50%-kal kisebb sebzést okozott.

Loch-n-Load
Loch-Nesze-Szörny
Pictogram comment.png Változtatva: A Loch-Nesze-Szörny alap találata nem haladhatja meg a 124 sebzést egy találatból.

Pictogram plus.png Eltávolítva: +25% önsebzés eltávolítva.
Pictogram minus.png Hozzáadva: 25%-kal kissebb robbanási sugár.
Pictogram plus.png Változtatva: A tárméret -25%-ra (3 gránát/tár) lett változtatva -50%-ról (2 gránát/tár).
Pictogram comment.png Változtatva: A gránátok többé nem esnek láthatóan tüzeelés közben.

Ali Baba's Wee Booties
Ali Baba Mesés Csizmái
Bootlegger
Félfaláb
Pictogram plus.png Hozzáadva: +25% rohanás a mérőn rohamozós ölések után.
Tide Turner
Szerencseforgató
Pictogram minus.png Hozzáadva: Sebzésnél a pajzs visszatölti a hátralévő töltési időt a rohamozásból.

Pictogram minus.png Csökkentve: Rohamozó öléseknél a 100% helyett csak 75%-ra töltődik fel a rohanás-mérő.

Scottish Resistance
Skót Ellenállás
Pictogram plus.png Változtatva: Mostantól egyszerűbb lesz ugrani ezzel a tapadóbombával. A robbanási sugara 100-ról 146-ra lett állítva.
Scotsman's Skullcutter
Skót Fejtörő
Pictogram plus.png Változtatva: Csak akkor érvényesül a mozgási sebesség, ha a fegyver aktív.
Claidheamh Mòr
Claidheamh Mòr
Pictogram plus.png Hozzáadva: +25% rohanás a mérőn rohamozós ölések után.

Galéria

Külső linkek